Stay Alive
Elérhető:
Ismét egy közös munka:D Kulcsár Bence, /Mizoo/ kezdte, aztán közösen nyúltunk hozzá és együtt fejezzük is be. Remélhetőleg. Ismét egy rémisztő és izgalmas sztori. Nem tudod ki kivel van, miért, és hogyan? És mi lesz ebből? :D Idővel minden kiderül ;)
Rövid leírás:
Prológus
~ Remegő testtel ültem a szekrényben szemeimet összeszorítva. Nem akartam látni mi folyik körülöttem, mert elég szörnyű volt már csak hallgatni is. Néha egy-egy koppanás, vagy kiabálás, és a szívem eszeveszett ütemben dübörgette meg a mellkasomat egy zabolázhatatlan ritmusra. Lábaimat amennyire csak tudtam felhúztam és szorosan magam előtt öleltem, hogy a lehető legkisebb pózba összehúzhassam magam. Talán így nem vesznek észre. Talán így elég kicsi vagyok ahhoz, hogy elbújhassak és ne lássanak meg. Nehezen bírtam visszafogni a sírást. Talán még soha nem küszködtem így semmi ellen, sem mint most az arcomat eláztatni akaró könnyek ellen. Gyors ütemben kezdtem előre hátra mozogni egész testemmel, hogy ezzel is megpróbáljam palástolni a félelmet és a remegést, mely uralja minden porcikámat. Odakintről már nem hallottam mást, csak valami folyékony anyag hangját, ahogy a padlóra ér. Nagyon jól tudtam mi volt az. Vér. Minden kétséget kizárólag vér volt, ami a tárgyakról a padlóra csöpögött és nem csak pár csepp, mert valaki elvágta az ujját. Végül anyám utolsó lélegzete hatolt a már amúgy is szörnyű csendbe, majd egy csattanás és már nem maradt semmi. Erre a hangra, mint egy végszóra, maguktól pattantak ki szemeim. Egy ideig még ültem és vártam mi történik odakint, de mikor semmi mozgást nem tapasztaltam erőt vettem magamon. Reszkető kezekkel nyúltam rejtekhelyem kilincse felé. Úgy éreztem, hogy a szívem kiugrik a mellkasomon keresztül még mielőtt kijuthatnék innen. Nagy levegőt vettem, és minden bátorságomat összeszedve egy hirtelen mozdulattal kivágtam az ajtót. Az a látvány, ami fogadott, valószínűleg soha életemben nem fog eltűnni az emlékeimből. Görbülő ajkakkal próbáltam visszatartani, az újból kitörni készülő sírásomat. Csak álltam ott üres tekintettel előre meredve. Nem akartam elhinni, hogy ez tényleg igaz. Hogy ez tényleg a valóság és mindez megtörtént. A lábaimat mintha láncok tartották volna fogva. Tekintetem összevissza pásztázta a környezetemet. Az egész szoba vérben úszott, romokban hevert. A dulakodás, verekedés és tettlegesség nyomai erősen megmaradtak minden bútoron, és minden más tárgyon, ami a helyiségben volt. Erőt vettem magamon, majd lassan kis léptekkel haladtam a szoba közepe felé. Az ablakon beszűrődő fényben megcsillant valami a félhomályban. Nem volt merszem oda menni. Féltem! Még mindig rettenetesen féltem attól, hogy ez a valóság és nem csupán egy álom... Lassan hátrálni kezdtem. Vissza akartam bújni a szekrénybe, bezárkózni és várni a holnapot. Várni anyut, aput. Rájönni arra, hogy csak elaludtam és annak a sok édességnek az eredménye ez a rossz álom, amit lefekvés előtt anyu tiltása ellenére megettem. Egy hirtelen lendület során lábaim megbotlottak, majd hasra vágódtam. Csukott szemekkel próbáltam feltolni magam, de nem volt erőm. Jobbra fordítottam a fejem, lassan pislogni kezdtem, majd meg láttam ŐT. ŐT, aki minden egyes percben mellettem volt, törődött velem, szeretett. Könnyeimet szabadon engedve, kezdtem el zokogni. Engedtem, hogy az érzelmeim eluralkodjanak rajtam, majd meggyengült kezemmel, lassan, remegve másztam oda hozzá. Oldalán feküdt. Kezei hanyagul előtte voltak kinyújtva, s egykori mosolygós arca már sehol sem volt, felváltotta helyette a szomorúság, bánat. Szemei, amelyek egykoron boldogsággal szeretettel voltak tele, eltűntek és üveggolyókként meredtek felém. Színektől pompázó ruhája cafatokban takarta testét, lábai vérben úsztak, rózsaszínes arcát vágások borították. Az az érzés, ami akkor legbelül mart leírhatatlan. Vége. Vége volt annak az életnek amit eddig éltem. Tudtam, hogy most már semmi sem lesz ugyanaz, mint korábban. Zokogásomból az ajtó csapódása térített vissza, majd közeledő léptek zaja. Hatalmas ütést éreztem a tarkómon és végül minden elsötétült körülöttem…~